Hírek
Márciusi oltási nap
Tisztelt Szülők!
Tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy a 12-18 éves korosztály átoltottságának növelése érdekében folytatódik az iskolai oltási program, amelynek keretében iskolánk tanulói számára a Jókai Mór Általános Iskolában 2022. március 08. kedd 12:00 és 13:30 óra között ismételten biztosítják az oltások felvételének lehetőségét.
A 12-18 éves diákok számára az első és második oltások mellett már az emlékeztető, harmadik oltások felvételére is lehetőség nyílik, kizárólagPfizer oltóanyaggal.
Felhívom figyelmüket ugyanakkor, hogy az 5-11 éves korosztály számára az oltási lehetőség előzetes regisztráció és időpontfoglalás alapján kizárólag az erre kijelölt kórházi és járóbeteg-szakellátó intézményekben, valamint házi gyermekorvosoknál történhet.
Tájékoztatom Önöket, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott szakmai ajánlás alapján a második oltás felvételét követően a harmadik oltás beadásához, míg a harmadik oltás beadását követően a negyedik oltás felvétele előtt egyaránt legalább 4 hónapnak szükséges eltelnie.
Az oltások felvételéhez minden esetben - így a második és harmadik oltás esetén is - elengedhetetlen, hogy a diáknál legyen az aláírt, kitöltött szülői hozzájáruló nyilatkozat, valamint a korábbi oltáskor kapott oltási igazolás.
A megfelelő oltóanyag-allokáció érdekében az oltandók számának előzetes felmérése szükséges. Kérem igényüket 2022.02. 25-én 16 óráig szíveskedjenek az iskola e-mail címére ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) elküldeni, megjelölve, hogy hányadik oltást kívánják felvenni.
Üdvözlettel: